Ajánlat - a biztosítási igényt megfogalmazó és a szerződéskötésre irányuló egyoldalú írásbeli nyilatkozat. Az ajánlatot jogi értelemben soha nem a biztosító teszi, hanem a biztosítási védelmet kereső (szerződő). Az ajánlat még nem szerződés; kétoldalú megállapodássá akkor válik, ha azt a biztosító elfogadja.
Alapbiztosítás - a legfontosabb kockázatokra kötött biztosítási szerződés, amelyhez kiegészítő biztosítások is köthetők.
Alkusz - (bróker vagy makler) olyan biztosításközvetítő, aki a szerződés létrejöttét, fennmaradását a biztosítási védelmet kereső megbízásából segíti. Gyakorlatilag az ügyfél ügynöke! Segítséget nyújt a biztosítási igény megfogalmazásához és a megfelelő partner kiválasztásához, közreműködhet a díjbeszedésben és a kárrendezésben is. Az alkusz független; nem köthet olyan megállapodást, hogy az ajánlatokat csak egyetlen biztosítóhoz közvetíti. Az alkusz a biztosítótól kap jutalékot.
Alulbiztosítás - ha a vagyontárgy valóságos értéke meghaladja a szerződésben rögzített biztosítási összeget, következmény: az aránylagos (pro rata) térítés.
Bizonyítási teher - eljárásjogi fogalom, amely azt szabályozza, hogy egyes tényeket kinek kell bizonyítani. A bizonyítás sikertelensége az igényérvényesítést kizárja. A biztosítási jogviszonyban a biztosítási esemény bekövetkezését, valamint a kár összegét mindig a biztosítottnak, a mentesülési ok fennállását pedig mindig a biztosítónak kell bizonyítania.
Biztosítási ág - a biztosítások kockázati ismérvek szerinti csoportosítása. Két ága van: a nem-életbiztosítás és az életbiztosítás.
Biztosítási díj - a biztosító kockázatviselésének ellenértéke; összegét és esedékességét a szerződés rögzíti. Ha az esedékességtől számított 30 nap elteltével (respiro) a díjat nem fizetik meg, a 30. napon a szerződés minden értesítés nélkül, automatikusan megszűnik, hacsak a felek nem állapodtak meg díjhalasztásban vagy hosszabb respiroban.
Biztosítási érdek - vagyonbiztosítási szerződést csak az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában valamilyen okból érdekelt. Ha az érdek megszűnik - pl. a tulajdonos a vagyontárgyat eladta - , az érdekmúlás miatt a biztosítási szerződés is automatikusan megszűnik.
Biztosítási esemény - a szerződésben rögzített olyan jövőbeli esemény, amelynek bekövetkezése esetén biztosítási szolgáltatás jár.
Biztosítási időszak - a szerződésben megjelölt időszak, amelyre a biztosítási díj vonatkozik. Általában egy év, de lehet ettől eltér (általában rövidebb) is.
Biztosítási összeg - a biztosítási szerződésben rögzített összeg, amely a biztosító szolgáltatásának felső határa.
Biztosítási tevékenység - szigorúan szabályozott gazdasági, pénzügyi tevékenység. Szerződésen, jogszabályon vagy tagsági viszonyon alapuló kötelezettségvállalás, amely során a biztosító megszervezi a veszélyközösséget, matematikai és statisztikai eszközökkel felméri a biztosítható kockázatokat, megállapítja a biztosítási díjat, meghatározott tartalékot képez, a kockázatokat átvállalja, és szolgáltatásokat teljesít.
Biztosításközvetítő - a biztosítóintézet és a biztosítási védelmet kereső ügyfél között közvetítő személy; tevékenysége a biztosítási szerződés létrehozásában és fenntartásában való közreműködés. Munkájáért jutalékot kap. Pozícióját tekintve lehet ügynök vagy alkusz.
Biztosító - biztosítási tevékenység folytatására jogosult szervezet. Szervezeti forma szerint háromféle lehet: biztosító részvénytársaság, biztosító szövetkezet vagy biztosító egyesület.
Biztosító egyesület - önkéntesen létrehozott, kölcsönösségi alapon, egyesületi formában működő, biztosítási tevékenységet végző szervezet. Kizárólag tagjai részére nyújt - tagsági díj ellenében - biztosítási szolgáltatásokat.
Biztosított - a biztosítási szerződés fontos alanya, az ő életét, testi épségét és vagyonát védi a biztosítás. Mindig ő (vagy az általa kedvezményezett) lesz jogosult a biztosító szolgáltatására, még akkor is, ha a díjat a szerződő fizeti. Személye gyakran egybeesik a szerződővel.
Bonus-malus rendszer - A rendszer egy alap (A00), 10 bonus (B01-10) és 4 malus osztályból (M01-M04) áll. A legmagasabb B10 fokozat rendszerint 50% díjengedményt, a legalacsonyabb M04 fokozat 100%-os pótdíjat jelent az alapdíjhoz képest. Személygépjármű, illetve motorkerékpár esetén két kategóriát csúszik vissza az üzembentartó a bonus-malus skálán, egy-egy károkozás kapcsán, egy kármentes év pedig egy kategóriával kedvezőbb besorolást eredményez. (Tehergépkocsik, autóbuszok, vontatók és mezőgazdasági vontatók minden egyes károkozása egy kategória visszasorolást jelent az üzembentartónak.)
Casco - járműtestek törésbiztosítása, amely általában kiterjed az elemi károkra és a lopásra, illetőleg rongálásra is.
Díjfelszólítás - az esedékes biztosítási díj megfizetésére irányuló írásbeli felszólítás a respiro-n belül. Ilyen esetben a biztosító kockázatviselése további 30 nappal meghosszabbodik.
Díjfizetés - a biztosítási díj szerződésben vállalt megfizetése. A díj a biztosítási időszak egészére, egy összegben és előre esedékes, de a szerződések általában havi díjfizetést (gyakorlatilag: részletfizetést) tesznek lehetővé. A díjfizetés elmulasztása a szerződés megszűnését eredményezi.
Díjhalasztás - az esedékes díj későbbi időpontban történő megfizetésére vonatkozó megállapodás, amely csak írásban érvényes. A díjhalasztás tartama alatt a biztosító kockázatviselése fennáll.
Díjmentes leszállítás - lehetőség az életbiztosítások fenntartására díjfizetés nélkül is. A tartam változatlan marad: a biztosítási összeg azonban az addig már befizetett díjak által fedezett mértékig (általában jelentősen) lecsökken.
Díjmentesítés - a biztosítási esemény bekövetkezett (pl. rokkantság), de a "többi", még be nem következett biztosítási eseményre (pl. halál, elérés) a szerződés díjfizetés nélkül is hatályban marad.
Díjtartalék - az életbiztosítási díjakból képzett elkülönített tartalék, amely a később bekövetkező biztosítási események (halál, elérés) kapcsán járó szolgáltatások fedezésére szolgál. A tartalékokat a biztosító befekteti, és a hozamok minimum 80%-át köteles visszajuttatni a biztosítottainak. Mód van a díjtartalék visszavásárlására is.
Direkt biztosítás - vagyonbiztosítás, amely a tulajdonos vagy az érdekelt személy vagyontárgyait közvetlenül védi. Pl. épületek tűzbiztosítása, betörés-biztosítás, casco. A vagyonbiztosítások másik csoportja a (Ž felelősségbiztosítás).
Elérési biztosítás - meghatározott tartamra kötött életbiztosítási szerződés, amelynek alapján a biztosító csak a tartam végén teljesít.
Életbiztosítás - olyan szerződés, amelyben a biztosítási esemény a biztosított halála, vagy meghatározott időpont (életkor, nyugdíjba vonulás... stb.) elérése. Az életbiztosítási összeg felvételére mindig a kedvezményezett jogosult.
Érdekmúlás - jogi hatást kiváltó tény a biztosítási szerződésben. Ha a biztosítási érdek megszűnik, a biztosítási szerződés is automatikusan megszűnik.
Értékcsökkenés - a vagyontárgyban keletkezett károk helyreállítása, kijavítása után visszamaradt, esztétikai, használati vagy forgalmi értékét csökkentő tényező (écs). A károkozó ezt a kártételt is köteles megtéríteni.
Exporthitel biztosítás - a külföldre irányuló áruhitellel kapcsolatos kockázatok biztosítása.
Felelősségbiztosítás - ellentétben a direkt biztosítással, a biztosított által a mások vagyonában okozott károkra nyújt fedezetet; a kártérítési kötelezettség alól mentesíti a károkozót a szerződésben meghatározott esetekben.
Felmondás - a biztosítási szerződést bármelyik fél egyoldalúan is felmondhatja, de csak a biztosítási időszak végére, azt legalább 30 nappal megelőzően, és írásban.
Fizetendő díj - a fizetendő díj meghatározása az esetek döntő többségében a biztosítási összeg és a díjszabásban foglalt díjtétel szorzatára épül.
Forgalmi érték - azt az alapvetően a használattal, erkölcsi kopással, valamint a kereslet kínálat értékmódosító hatásával módosult árat jelenti, amely az értékelés időszakában történő csere (adás-vétel) esetén elérhető, vagy (kár esetén) elérhető lenne. Legjobban közelíti meg a valóságos érték fogalmát, azonban a legritkább esetben tartalmazzák.
Halandósági tábla - statisztikai, demográfiai számításokon alapuló táblázat, amely azt mutatja, hogy pl. 100 000 újszülött fiú/lány közül hány éri el az 1, 2, 3, ... 100 éves kort, ha a halandóság úgy alakul, mint azt a táblázat készítésének pillanatában megfigyelték.
Hitelbiztosítás - a hitelezésből eredő kockázatok és károk fedezetéül szolgáló biztosítási forma. A biztosított mindig a hitelező.
Hitelfedezeti biztosítás - a hitelintézet vagy a hitelező által - a tartozás biztosítékául - követelt biztosítási szerződés. A biztosított mindig az adós, aki az esetleges biztosítási szolgáltatást már a szerződéskötéskor a hitelezőre engedményezi.
Indexálás (értékkövetés) - a szerződésben rögzített értékkövetési módszer, amelynek alapján a biztosítási díj vagy a biztosítási összeg meghatározott mértékkel automatikusan, a szerződés módosítása nélkül változik. Mértéke általában az inflációtól, vagy egyéb hivatalos mutatóktól függ.
Intervenció - a biztosító hivatalos lépése, amely az elmulasztott díjak beszedését, a biztosítási szerződés fenntartását szolgálja.
Jogvédelmi biztosítás - a szerződés a biztosított részére anyagi vagy természetbeni segítséget nyújt az ellene indított polgári-, büntető-, szabálysértési ügyekben. A szolgáltatás általában a költségek átvállalásával, ügyvéd állításával realizálódik.
Jutalék - a biztosító a biztosításközvetítő (alkusz, ügynök) eredményes munkáját, a szerződés létrejötte vagy fennmaradása érdekében kifejtett tevékenységét jutalékkal honorálja. A jutalék megállapítható szerződésenként (darabjutalék) is, de általában a biztosítási összeghez igazodik.
Kedvezményezett - az életbiztosítási összeg felvételére jogosult, szerződésben megnevezett személy. Ez lehet maga a biztosított is elérési biztosítás, vagy bármely személy, illetőleg; a kötvény bemutatója is. Ha nincs megnevezett kedvezményezett, akkor a biztosított örököse lesz a jogosult. A kedvezményezett személye a szerződés tartama alatt, írásban bármikor módosítható.
Kedvezményezett-jelölés - az életbiztosítási szerződés megkötésnek egyik leglényegesebb mozzanata a kedvezményezett megnevezése. A szerződő) nevezi meg; ha a szerződő és a biztosított személye nem azonos, a szerződéskötéshez, így a kedvezményezett kijelöléséhez is, szükséges a biztosított hozzájárulása. A szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával az eredetileg kijelölt kedvezményezett helyett más kedvezményezettet is kijelölhet.
Kettős biztosítás - ugyanazon vagyontárgyra vagy személyre kötött, egyidejűleg fennálló, azonos kockázatokra vonatkozó két szerződés. Vagyonbiztosítás esetében a második szerződés általában túlbiztosítást okoz, és így semmissé válik.
Kiegészítő biztosítás - az alapbiztosításhoz kötött, további kockázatokra vonatkozó biztosítási szerződés. Ha az alapbiztosítás megszűnik, megszűnik a kiegészítő szerződés is.
Kizárás - egyes kockázatokat a szerződés kizár a biztosítási fedezetből, így bekövetkezésük esetén a biztosító nem fizet, mivel a kizárt esemény - nem biztosítási esemény. Pl. a casco biztosítás térít a gépkocsi töréskára esetén, de kizárja a térítést, ha a törés versenyen, vagy arra felkészülés során következett be.
Kockázat - a kártokozó véletlen események bekövetkezésének lehetősége. A kockázatot káresélynek is nevezzük.
Kockázati díj - a biztosítási díj azon része, amely az átvállalt kockázatból származó károk fedezetéül szolgál. Ebből a díjrészből fizetik a biztosítottaknak járó szolgáltatásokat, s ebből képzik a függő károk tartalékait is. Nettó díjnak is nevezik, mert nem tartalmazza a vállalkozói díj részt.
Kockázati életbiztosítás - meghatározott tartamra kötött életbiztosítási szerződés, amelynek alapján a biztosító csak akkor teljesít kifizetést, ha a biztosított - a tartam alatt - meghal.
Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás - Magyarországon gépjármű - és segédmotoros kerékpár - csak akkor vehet részt a forgalomban, ha üzembentartója érvényes felelősségbiztosítással rendelkezik. A biztosítás bármelyik - ilyen üzletággal foglalkozó - biztosítónál megköthető. A szerződés megkötését a hatóságok - közülük a rendőrség - is ellenőrzi. Ha az üzembentartó a díjat nem fizeti meg, az esedékességtől számított 30. napon a szerződés automatikusan megszűnik. Az üzembentartó által okozott károkat a Kártalanítási Számla terhére ilyenkor is megfizeti a MABISZ, de a kifizetett kártérítési összeget a károkozótól visszaköveteli (regressz).
Közlési kötelezettség - a biztosított, a szerződéskötéskor, a kockázatvállalás szempontjából lényeges, valamennyi körülményt köteles közölni a biztosítóval. Ezt a biztosító általában kérdőívekkel, adatlapokkal segíti. Ha a biztosított ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, vagy valótlan tényeket közöl, a biztosító mentesülésre hivatkozhat
Lejárat - a biztosítási szerződésben naptárilag megjelölt időpont, amikor a szerződés megszűnik, vagy a szolgáltatás esedékessé válik.
MABISZ - Magyar Biztosítók Szövetsége. 1990. november 14-én alakult országos szakmai érdekképviseleti szervezet. Az érdekvédelmi tevékenységen túl egyes szakmai feladatok ellátást koordinálja (oktatás, informatika, kármegelőzés). A MABISZ kezeli a kötelező felelősségbiztosításhoz kapcsolódó (Ž Kártalanítási Számla)-t, valamint működteti a nemzeti Zöld Kártya Büro-t. A havonta megjelenő Biztosítás Szemle című szaklap kiadója.
Maradékjogok - olyan, az életbiztosítási szerződésekben rögzített jogosultságok, amelyek a díjfizetés elmaradása, illetőleg a szerződésnek a biztosítási összeg kifizetése nélküli megszűnése esetén is fennmaradnak.
Minimális díj elve - a biztosítási törvény által rögzített szabály, amely szerint a biztosítónak legalább olyan mértékű díjat kell kalkulálnia, amely előreláthatóan fedezetet nyújt valamennyi vállalt kötelezettség teljesítésére, és a biztosító költségeire. (Nyereséget, hasznot tehát nem kötelező kalkulálni!)
Módozat - meghatározott kockázatokra kidolgozott biztosítási szerződések.
Munkáltatói felelősségbiztosítás - a biztosítási szerződés alapján a biztosító - a munkáltató helyett - megtéríti azokat a károkat, amelyekért az üzemi baleset, esetleg foglalkozási megbetegedés miatt felelősséggel tartozik.
Nem vagyoni kár - a károkozónak (felelősségbiztosítónak) a bizonyított vagyoni károkon túl a károsult nem vagyoni kárait is meg kell térítenie. Ilyen károk adódhatnak, pl. súlyos esztétikai sérülésekből, az életvitel elnehezüléséből, a hozzátartozók elvesztési miatti traumákból.
Pro rata - alulbiztosítás esetén a biztosító a kárt csak arányosan téríti meg; mégpedig olyan mértékben, ahogy a tényleges érték aránylik a biztosítási összeghez.
Reaktiválás - a díjnemfizetés miatt megszűnt biztosítási szerződések - eredeti tartalommal történő - újbóli hatálybaléptetése. Feltétele általában az elmulasztott díjak pótlólagos befizetése. Csak akkor van rá lehetőség, ha a szerződésben kifejezetten kikötötték!
Reponálás - az életbiztosítási ajánlat elbírálásnak függőben tartása. A reponálásról az ajánlattevőt írásban értesíteni kell. A reponálási tartam - általában 6 hónap - letelte után is csak akkor jöhet létre a biztosítás, ha a szerződő új ajánlatot tesz.
Respiro - a biztosítás díj esedékességétől számított időszak, amely alatt a biztosító "várja" a díjat. Elmulasztása a szerződés megszűnését eredményezi. Tartama: általában 30 nap, de a felek ennél hosszabb respiro-ban is megállapodhatnak. Rövidebben azonban nem!
Szerződés létrejötte - az ajánlat biztosító általi elfogadása. Erről a biztosító kötvényt állít ki. Ha az ajánlatra a biztosító 15 napon belül nem reagál, a szerződés automatikusan létrejön!
Szerződés megszűnése - jogi tény, amely azt eredményezi, hogy a szerződés, és az abban foglalt kétoldalú kötelmek megszűnnek. A biztosítási szerződés megszűnhet: időszakos biztosításoknál a tartam lejártával; a díjfizetés elmulasztásával; érdekmúlással; vagy felmondással.
Szerződésmódosítás - a szerződő felek egybehangzó nyilatkozatán alapuló változás, amelynek során csak a szerződés egyes részei (pl. díj) módosulnak, a többi pedig változatlan tartalommal hatályban marad.
Szerződő - a biztosítási szerződés kulcsszereplője. Ő kezdeményezi a szerződéskötést (ajánlat), ő jogosult a jognyilatkozatok tételére, és a biztosító is hozzá intézi azokat. Ő köteles a díjfizetésre is. Személye gyakran egybeesik a biztosítottal.
Túlbiztosítás - ha a biztosítási összeg nagyobb, mint a vagyontárgy tényeleges értéke, a biztosítási szerződésnek az a része, amely a tényleges érték fölötti összegre vonatkozik - semmis. Totálkár esetén a biztosító térítési kötelezettségének felső határa a tényleges érték lesz a káronszerzés tilalma miatt.
Vagyonbiztosítás - olyan biztosítási forma, amely a biztosított vagyonában bekövetkezett kárt pótolja a szerződésben rögzített módon. Vagyonbiztosítást csak az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában érdekelt.
Változásjelentési kötelezettség - a szerződés tartalmazza azokat a lényeges körülményeket, amelyek megváltozását a biztosítónál írásban be kell jelenteni. Ennek elmulasztása később a biztosító mentesülését eredményezheti.
Vegyes életbiztosítás - ötvözi a kockázati életbiztosítás és az elérési életbiztosítás elemeit. A biztosító a tartam alatt bekövetkezett halál esetén és az elérés esetén is teljesít.
Veszélyközösség - az azonos vagy hasonló kockázatoknak kitett személyek csoportja.
Visszavásárlás - az életbiztosítási szerződések - lejárat előtti - megszüntetésének egyik módszere. Ilyenkor a biztosító - a szerződésben rögzített mértékben - a díjtartalékot visszafizeti.
Viszontbiztosítás - a biztosító által vállalt kockázatok biztonságos kezelésének egyik módszere. A biztosító által másik biztosítóval kötött szerződés, amelyben a viszontbiztosító azt vállalja, hogy a befolyt díj egy részének átengedése fejében a károkból is részesedni fog. Különösen a nagy összegű, vagy tömeges (katasztrófakárok) kezelésére alkalmas módszer.
Ügynök - a biztosító megbízottjaként tevékenykedő biztosításközvetítő. A biztosítóval létesített munkaviszony vagy megbízási szerződés alapján dolgozik. Csak az ajánlat, illetőleg a biztosítási díj átvételére jogosult, a szerződés megkötésére azonban nem! Megbízotti minőségben való károkozásáért a biztosító felelős.