Rendkívüli idők, rendkívüli lehetőségek. Az elmúlt hónapokban sok minden történt, amire maguk a pénzintézetek sem számítottak. Ki gondolta volna áprilisban - amikor 260 Ft-ot kellett egy euróért adni - hogy a nyár folyamán a forint 230-ra erősödik? Aztán pár hónappal később, egy forint elleni „támadás” következtében rövid ideig pedig 286 forintot ért egy euró.
Ilyenkor elsősorban inkább tetemes árfolyamveszteségek jutnak az ember eszébe. Ingadozó hitel törlesztő-részletek, a közeljövőre tervezett külföldi út bizonytalansága. „Most váltsak euróra, vagy az utolsó pillanatig várjak, hátha akkor erősebb lesz a forint?” De persze ilyen volatilitás mellett kaszálni is lehet, de nagyon.
Az egyik vezető európai biztosító táraságnak az ún. unit linked befektetési konstrukciója már négy éve elérhető – kizárólag független pénzügyi tanácsadókon keresztül – a magyar lakosság számára is. A termék önmagában érdekes: 27 nagy múlttal rendelkező külföldi alapkezelő társaság több mint 60 egyedi befektetési alapját tartalmazza. Egy hasonló magyar terméken keresztül kb. 5-15 alaphoz lehet hozzáférni, 20 alapnál már pezsgőt lehet bontani. , 5 menedzselt portfolió közül lehet választani. Ha valaki hajlandó a biztonság kedvéért egy tiszta részvény portfoliónál valamennyivel alacsonyabb hozamokkal megelégedni, akkor egy roppant innovatív garantált alapba teheti a pénz egészét vagy egy részét. Ha valaki nyugdíj célra szánja a megtakarítást, véleményem szerint nagyon okos hosszú távú stratégiát lehet kidolgozni.
De hogy jön ide a 235 forintos euró? A befektetés euró alapú, de az ügyfelek forintban fizethetnek. A társaság negyedévente állapítja meg forint/euró árfolyamot a következő három hónapra. A nyári árfolyam meghatározásakor senki sem gondolta volna, hogy egy forint 235 eurós magasságba szökik fel. Ezért - az akkori piaci körülményeknek megfelelően - 260 Ft-os árfolyamot határoztak meg az elkövetkező negyedévre. Az ügyfelek legnagyobb része – érthető módon - dühös lett, amikor 240 Ft-os árfolyam mellett 260 Ft-ot adtak egy euróért. Ezért, hogy visszamenőleg kompenzálják a nyáron pórul járt ügyfeleket, október 1-től 235 Ft-os árfolyamot állapítottak meg. De ebből a piaci anomáliából nem csak a meglévő ügyfelek profitálhatnak, hanem a leleményes új szerződést kötők is.
Vegyünk egy példát, valaki havi 30.000 Ft-ot szán egy hosszú távú megtakarítási programra, de az év végén van annyi pénze, hogy akár az egész évi díjat be tudja fizetni, akkor az éves díjat a most hatályos 235 Ft-os árfolyamon teljesítheti. Majd egy év múlva - attól függően, hogy a társaság a pénzpiaci helyzethez képest milyen árfolyamot alkalmaz - vagy fizetési gyakoriságot válthat, vagy a forintját máshol válthatja át euróra, és euróban fizetheti a díját. Akárhogy is vesszük, az első éves vagy fél éves díján - az elmúlt hónapok kereskedési sávjának figyelembevételével kockázat nélkül - 10-20% közötti árfolyam nyereséget realizálhat. Nem is beszélve arról, hogy a most kialakult medve piac a legjobb beugró egy hosszú távú megtakarítási programba.
Ki mondta, hogy a magánbefektetők nem profitálhatnak a pénzügyi válságból? Persze pusztán egy éves díjnak az árfolyam nyeresége miatt nem érdemes egy hosszú távú befektetési programba belevágni, de ha amúgy is azon gondolkodott, hogy hosszú távra félretegyen, ez kedvező beszállási pont lehet.
Ha a lehetőség az érdeklődését felkeltette, várjuk jelentkezését egy kötelezettség mentes felmérő konzultációra, ahol megnézzük, hogy a fent leírt konstrukció beleillik egyáltalán az Ön élethelyzetébe.
A 235 Ft-os árfolyam 2008. december 31-ig érvényes.